FÁBIÁN FERENC SZÍNTÁRSULAT- GYERGYÓSZENTMIKLÓS

A színtársulat 1978-ban alakult Fábián Ferenc színművész tiszteletére.

                                                     

FÁBIÁN FERENC színművész életútja

             A színtársulatot Fábián Ferenc színművész tiszteletére Danaliszyn József 1978-ban alapította és emlékére ma is irányítja a gyergyószentmiklósi kúlturális központ keretében , tisztviselők, munkások és diákok bevonásával. A társulat tagjai önkét vállalták ,  ma is vállalják szabadidejűkben a munkanap letelte után a sok próbát, kiszállások alkalmával az előadásokat.

img_5999.jpg   img_6001.jpg

                            

 

     1933. novembere 2-án született a Maros megyei  Galócáson, munkás családban.

       A marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium elvégzése után a  szülei orvosi pályára szerették volna küldeni. A színészi pálya valamint az irodalmi próbálkozásai arra késztették, hogy a marosvásárhelyi Ifjúsági Írószövetség elnökeként bizakodva felvételizzen a kolozsvári Színiakadémiára. 1952-ben sikeresen be is jutott , 1954 –ig Kolozsváron, majd  a főiskola átköltöztetésével Marosvásárhelyen, 1956-ba színészi diplomát szerez. Többek között tanára volt Kovács György, évfolyamtársai voltak pl. Sinka Károly, Szabó Lajos.

      A pályafutását Temesváron kezdi, ahol az első feladata , Lovinescu : „ A éjjeli vendég „ darabjának címszerepe. Ezt követi „ Vihar a havason „ című előadásban Jakabos Balázs alakítása.

      1964–ben másodszor nősül, feleségül veszi Bosy Anna színésznőt. Boldog házasságban élnek,  két leánygyerek születik  Annácska és Andrea.  Felemelkedő szakmai munkájával, színpadi és  film szerepekben a romániai magyar színjátszás egyik legkiemelkedőbb színészegyénisége lesz. Állami kitüntetéseket, díjakat szerez a belföldi és a külföldi művészi sikereivel.

     1978. dec.-ben bemutatott,  Sütő András : „ Anyám könnyű álmot ígér”  című darabban utolsó szerepét  játssza.  Ezután a nagyváradi színházba, Székely János : „ Irgalmas hazugságban „   dr. Paál Ákos szerepével készül, de a premier előestéjén, 1979 . márc. 9.-én , 46-ik  évében,  ismeretlen tragikus körülmények között hirtelen  meghal.

     Nagyon gyakran látogatta szüleit Gyergyószentmiklóson. Minden alkalommal szívügynek tekintette  a város műkedvelő társulatának tevékenységét, hasznos tanácsokkal látta el és irányította a munkájukat.

    A  nagy színésznek  és szüleinek síremléke ill. sírhelye a gyergyószentmiklósi  katolikus temetőben található, ahová a színtársulat minden évben egy koszorút helyez el.

irgalmas_hazugsg_5.jpg

    A színész magáról ezt vallotta :  … „ Igen, impulzív színésznek tartom magam, így érzem. Egész életem 36 fokos lázban ég ’’ …    

 

 

Hogyan működik a HuPont.hu?

A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!

Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!

Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!

Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:

Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. 8PAY

► 8PAY. SAFETY. FAST.

eightpay.hupont.hu

2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tukkty.hupont.hu

3. Prestige Garden Breez

► Apartment Township

pgardenbreez.hupont.hu

4. Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től

► Asztali PC-s Történetem.

szamitastech.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sophiewarner.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vegitaherceg.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vgyj.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

widopewill.hupont.hu

9. Geometry Dash

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

policebriefcase.hupont.hu

10. Fekete Dániel – Villanyszerelő Szeged | 10 év tapasztalattal

► Fekete Dániel – Villanyszerelő Szeged. 10 év tapasztalattal vállalom: villanyszerelés, gyors SOS hibaelhárítás, zárlatkeresés, biztosítéktábla csere, panellakás felújítás és elektromos hálózat karbantartás. Gyors, precíz munka garanciával!

villanyszerelo-szeged.hupont.hu

11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

chilliudvar.hupont.hu

12. Stashpatrick.gl Login

► Stashpatrick Market - #1 cc shop in darknet. | stashpatrick cc shop login | stash patrick | patrick stash | patrick market | stash patrick login market | stashpatrick gl ! StashPatrick.cc | stashpatrick.mobi | StashPatrick.com | StashPatrick.name | S

stashpatrick.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ellawoodbury.hupont.hu

14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bdnetwork.hupont.hu

15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

geometrydashmeltdown.hupont.hu

16. Blockchain Marketing Agency Driving Growth for Crypto & NFT Brands

► LKI strengths with community growth before TGE, token launch, token price increase, and user acquisition.

lkiconsulting.hupont.hu

17. APARTMAN SZOMBATHELYEN

► ...

szombathely-apartman.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

eurowaylogistics.hupont.hu

19. Segglyukak

► Csak büdös segglyukról van szó

segglyuk.hupont.hu

20. Prestige Golden Grove

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

goldenpgrove.hupont.hu

21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

grandsniper.hupont.hu

22. Autóalkatrészek, szerszámok, autós kiegészítők!

► Ha miskolci vagy, vagy a város környékén élsz, és autóalkatrészre is szükséged van, akkor jó helyen jársz. Új vagy használt alkatrészt keresel az autódhoz?Az autóalkatrészeket rövid határidővel, Lengyelországból másnapra beszerezzük !

morenopart.hupont.hu

23. Century Kindle

► Century Kindle is located in a quieter part of North Bangalore. It is near Yelahanka and includes around 458 apartments in two towers. Buyers can choose from different layouts based on their needs. https://www.centurykindles.com/

centurykin.hupont.hu

24. gdrjprkshire

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gdrjprkshire.hupont.hu

25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

majestanrealty.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 33
Heti: 103
Havi: 480
Össz.: 104 872

Látogatottság növelés
Oldal: Fábián Ferenc életútja
FÁBIÁN FERENC SZÍNTÁRSULAT- GYERGYÓSZENTMIKLÓS - © 2008 - 2026 - fabianferencszintarsulat.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »