A színtársulat rövid története
A „Fábián Ferenc „ színtársulat összes előadásai magyar nyelvű színdarabok, vígjátékok, kabarék és humoreszkek .
A társulat jelszava :
„ Hobbink a színház, bérünk a taps - Szabadidőd hasznosan „
Premier előadás 1979 febr.25-én :
Méhes György : „Dupla kanyar”
című színdarabbal kezdődött,
majd következtek :
Sinka Zoltán : „ A négylábú kacsa”
bohózat, 1980 jan. 13.
Tamási Áron : „ Boldog nyárfalevél”,
Méhes György : „Heten mint a gonoszak „,
Jókai Mór : „ Nagyenyedi két fűzfa”,
Sombori Sándor : „ Gábor Áron”,
Györfi Kálmán : „ Az igazgató nyugdíjba megy”,
Péterfalvi István : „ Istentelen Ábrahám „,
Karácsony Benő : „ Válás után „,
Méhes György : „ 33 névtelen levél”,
Carlo Goldoni : „ Különös történet”,
A felsoroltak 1989 (rendszerváltás) előtti , legjelentősebb színdarabok , amelyeket a társulat sikeresen vitt színre .
A rendszerváltás után a társulat munkájában egy kis megtorpanás következett, majd újult erővel folytatta tevékenységét.
1992 novemberében újabb premier következett :
Szigligeti Ede : „ A cigány „
című zenés vígjáték.
1993-tól megszerveztük minden évben a ” Műkedvelő Színjátszók Találkozóját „ ( MŰSZÍT).
Részt vettünk a sepsiszentgyörgyi JÁDZÓ társulatban ennek „Concordia” fesztiváljain, valamint 1996-tól rendszeres meghívottjai vagyunk az erdőszentgyörgyi „ SZINPAD” fesztiválra és a szászrégeni „ Kemény János Műkedvelő Színjátszók Találkozójára”.
1995-ös premier : Barta Lajos : „ Zsuzsi”
1998-as premier : Tamási Áron : „ Boldog nyárfalevél”
(felújítása)
1999-es premier : Salló István : „ Válás muzsikaszóval”
2000-es évben : Tomcsa Sándor : „ Két leánykérés „
című darabot adtuk elő.
2002 –es évben a MŰSZÍT- en
Tudor Popescu-tól „ Egy szalmaözvegy utólsó kalandja”
című darab került előadásra.
2003 –as évtől inkább a kabaré világába terelődött a társulat tevékenysége.
2005 : „ Góbéságok” c. székely kabaré,
2006 : „ Humor-est” , házi szerzők jelenetei,
2008 : Nóti Károly : „ Dr. Boglya Lajos”
c. bohózat,
2009 : „ Humorparádé” címmel a 30 év vígjeleneteiből válogatás került színpadra. Ebben az évben , április hónapban részt vettünk Magyarországon, a csongrádi Múzsa iskola Művészeti Hét rendezvényen.
2010 : „ Nevetni arany” címmel kabarék, bohózatok , vígjelenetek, humoreszkek válogatásával több mint 10 előadással szórakoztattuk a szomszédos települések nézőközönségét.
Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. PACIKISOKOS ► Lótenyésztők lapja foreverhorses.hupont.hu 2. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ ► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE! fence.hupont.hu ► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa fulopmenyhert.hupont.hu 4. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő ► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás. futes-lap.hupont.hu 5. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/ ► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről. firedoors.hupont.hu 6. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection ► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről. festettcimerek.hupont.hu 7. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft ► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma! furgonberles.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) ► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz. karacsonyikaktusz.hupont.hu 2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 8. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu 9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199, szervizkozpont.hupont.hu 11. BABAGYŰJTEMÉNY ► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection babagyujtemeny.hupont.hu 12. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 14. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 15. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 17. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek ► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron.. noiekszerek.hupont.hu 18. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300 ► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300 hulladekudvarbudapest.hupont.hu 19. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435 ► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás. elektromosbicikli.hupont.hu 20. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít.. ► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít. szentrita.hupont.hu 21. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 22. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 23. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 25. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO seat-alkatreszek.hupont.hu ► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa fulopmenyhert.hupont.hu 27. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 29. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 30. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu 31. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről) ► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu 32. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz! fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu 33. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig ► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is! szamvitelezz.hupont.hu 34. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 35. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu 36. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu 37. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 38. Punjab Tanoori Indiai Étterem ► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben. indiaietterem.hupont.hu 39. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160 ► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy gyerekagyam.hupont.hu 40. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége ► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás! micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu 41. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 42. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák ► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról. kellercukraszat.hupont.hu 44. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu 45. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek ► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése napelemrendszerek.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu 47. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 48. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 49. Ez is eladópont ► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu eziselado.hupont.hu 50. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 51. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 53. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu ► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem. burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu 55. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 56. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon ► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei. szin-varazs.hupont.hu 57. Menetrend ► Magyar vasúti menetrendek vasutmenetrend.hupont.hu 58. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél ► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban honda-alkatreszek.hupont.hu 59. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése. ► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek! kocsialkatresz.hupont.hu 60. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből ► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető csibekelteto.hupont.hu ► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499. tuzifabudapesten.hupont.hu 62. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!! motortarto-valtotartobak.hupont.hu 63. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos ► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu 64. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon ► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS locsolotomlo.hupont.hu 65. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 ► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok. tukoraltaltalanyos.hupont.hu 66. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ ► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!! carlos-zene.hupont.hu 67. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 68. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 69. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 70. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 71. Égi Vándor ► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998. egivandor.hupont.hu 72. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 73. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket! ► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :) utopiaszulinap.hupont.hu 74. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu ► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben. humanterapia.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!